top of page

Alapítók

 

Bognár Mária

Boda Sarolta

Gálos Júlia

Gulyás Lóránd

Habermann M. Gusztáv​

Hamrák Anna

Horváth Attila

Horváth H. Attila

Hortobágyi Katalin

Kereszty Zsuzsa

Loránd Ferenc

Mihály Ottó

Pőcze Gábor

Schüttler Tamás

Szekszárdi Ferencné

Trencsényi László

Váradi István

Vekerdy Tamás

 

Agrya Szövetség

 

 

 

 

Az Iskolafejlesztési Alapítványt (IFA)​​​​​​​​​​ 1990-ben alapították neves pedagógiai kutatók azzal a céllal, hogy hazai keretek között terjesszék és népszerűsítsék az alternatív, humanisztikus pedagógiai módszereket, ebben a témában kutatásokat végezzenek és gyakorlati megvalósulásukat is segítsék. Humanisztikusnak tekintünk miden olyan pedagógiai és oktatási erőfeszítést, mely az érdekelteknek az érdekeltek részvételével kíván segíteni.  Fejlesztési munkáink igazából a fejlődés segítésére irányultak, más aspektusból közelítve: az a helyi kezdeményezéseket karoljuk fel, és egyben serkentjük is azokat a pedagógiai kínálat bővítésével.

Ennek a filozófiának megfelelően egyes intézmények, helyi iskolai kezdeményezések, szervezeti és tartalmi innovációk menedzselését, szakmai kontrollját, segítését végezzük. A helyi elképzelések megvalósításában való konzulensi munka mellett fontos feladatnak tartjuk a másutt már alkalmazott eljárások, technikák, esetleg teljes rendszerek adaptálását is, mert úgy véljük, ezek szolgálhatnak kiindulópontként további fejlesztéseknek. A konkrét programok mellett (melyből talán a közvélemény a Waldorf-, Freinet-pedagógia vagy a komprehenzív iskolamodell kifejlesztését ismeri legjobban) a 90-es években igen sok nemzetközi részvétellel zajló pedagógus-továbbképzési tanfolyamot, tréninget tartottunk.

Az utóbbi években az alapítvány kutatási tevékenysége felé tolódott a hangsúly; többek között foglalkoztunk az ember és társadalom műveltségterület rendszerszerű fejlesztésével (2004-2006), a környezettudatos állampolgári magatartás kialakításának lehetőségeivel kisgyermekkorban (2008-2009), vagy a nyitott iskolák fejlesztésével (2010).

bottom of page